Az Utas ás holdvilág aktualitása

30 márc 2019 : 14:55 Hozzászólás: 0 Megtekintés: 
000d196b-800.jpg
roboman
Írta: roboman
„A legrokonszenvesebb vonása, hogy nagyrészt Olaszországban játszódik. Ezenkívül főképp a nosztalgiáról van szó benne. A nosztalgiáról általában, arról a nosztalgiáról, ami túlmegy a honvágyon, az ember vágyán az ifjúsága után, arról a nosztalgiáról, ami minden vágy alján a teljesülhetetlenséget jelenti. Ebből is látható, hogy romantikus a regény. Esti olvasásra készült.” (Szerb Antal)

Mostanában egyre többet és többfelől hallottam vagy olvastam Szerb Antal Utas és holdviág című regényéről, míg végül magam is elolvastam. Egy időben sikerült felfedeznem magamnak Szerb Antalt, szerintem, ha hasonlítani lehetne valakihez az írásművészetét, azt mondanám, Umberto Eco magyar megfelelője, sőt, előképe. Az Utas és holdvilág azonban tipikusan nem Eco-i regény. Témája racionálisabb elméknek mindössze annyi lehet, hogy egy tag megszökik a nászútjáról, és Olaszországban tököl. Ennél azonban lényegesen többről van szó: a regény egy pontján végső kérdéseket feszeget, szóval úgy gondoltam, érdemes áthúzni egy skizofrén elme szűrőjén, amit jelen esetben az én nézőpontrendszerem és belső világom van hivatva szolgáltatni.

Azért vártam ilyen sokáig az elolvasásával, mert legnagyobb sajnálatomra 16 évesen láttam egy belőle készlüt színdarabot, ami nem a legszerencsésebb befogadása a műnek, az e korai élmény annyira felkavart, hogy azonnal verset fabrikáltam belőle, viszont szerintem a 10%-át sem értettem a műnek, annyit jegyeztem meg belőle, hogy „a halál egy vagina”, pedig akkor még egyik témakörről sem volt sok fogalmam. Egyébként is jellemző volt, hogy olyan műsorokat látogattunk középiskolás fejjel, leginkább tanáraink, de elsősorban is osztályfőnökünk hatására, mint a Virgina Woolf Orlando című művéből készült film, vagy a most szóba hozott Utas és holdvilág színmű, amiket ebben az életkorban szinte képtelenség felfogni. Mivel az Utas és holdvilág a fiatalság iránti nosztalgiáról szól, nekünk maximum a mű egyik fele volt érthető, ami után a nosztalgia szólt, viszont amiből mi éppen hogy inkább kifelé igyekeztünk volna. A regény fő témája röviden annyi egyébként, hogy a főhős Olaszországban bolyong és folyamatosan a régi halálkultuszos (mai szóval emós) kamaszkori társaságára gondol vissza, akik közben sorban fel is bukkannak.

A regény kiadási időpontja 1937, az akkori világ gondolkodását erősen áthatotta a pszichoanalízis, aminek annyi lehet a mi esetünkben érvényes lényege, hogy az emberek minden megmagyarázhatatan dolgot egy „tudattalan” nevű agyi folyamat számlájára írtak, ami elfojtott élmények tudatbeli működésével magyarázta az összes irracionalitást. Mai szemmel már felfoghatatlanok a regény pszichoanalitukus rétegei, hacsak nem egy valóságosan élő pszichoanalitikus számára, de abban a korban, az 1930-as években a pszichoanaízis kitapintható, élő valóság volt, az akkori emberek világlátásának, relitásának közmegegyezésen alapuló kódja, ami mélyen átitatta az akkori gondolkodást és ezzel együtt az irodalmi műveket is.

Nem véletlen, hogy ebben a könyvben látszólag mindenki őrült, de az akkori társadalmi normáktól mindenképpen bőven eltérő emberek, akikről a korabeli kritika így nyilatkozik, legalábbis Erdősi Károly, Az Élet című lap kritikusa: „E könyv erkölcsi egyenlegét talán abban lehetne megállapítani, hogy csupa freudista komplexumú, szexuális alapon beteg és öngyilkosságra sóvárgó, vagy öngyilkosságra buzdító között egy egészséges érzékű szereplője van, az is házasságtörő.”

Ha jól emlékszem, Freudnál jelentkezett elég erőteljesen a szexualitás mint az emberi világot átható rendezőelv, és Freud igyekezett ennek szerepét az élet minden területén túlhangsúlyozni, ami leginkább csak az ő saját személyéről ad lehetőséget követlkeztetések levonására. Freud később bevezette a halálösztön fogalmát, a főként kora borzalmai, és leginkább a világháború hatására. Szerb Antal viszont az Utas és holdvilág című művében ezeket a fogalmakat sikeresen összekapcsolta, egymásra vonatkoztatta, sőt, vallástörténeti ismeretei segítségével szintén a világot magyarázó (legalábbis a regényhősök világát) rendezőelvvé változtatta.

A regényre egyébként is igaz, hogy Szerb Antalra olyan jellemző módon a természetfölötti nyomába ered, amit sajátos, egyéni humorral kezel, és tesz befogadhatóbbá, közérthetőbbé, elfogadottabbá. Sajnos, az irodalomnak ez a vonulata, amelyik életről illetve halálról tesz érvényes megállapítósokat, ritkán került be a mainstreambe, helyette az az esztétizáló, szövegközpontú, sőt, az utóbbi időben dekonstrukciós folyamat érvényesült, ami már nem tartja feladatának az olvasó mélyebb igazság iránti vágyának csillapítását, helyette a szerző és az olvasó közötti távolság jelszavának hangoztatásával újra csak a szerzőt állítja az irodalmi történés középpontjába. Kicsit olyan érzésünk keletkezik így, mintha kirúgnánk a szerőt az ajtón és bejönne az ablakon. Szerb Antalnál a középpontban maga a téma áll: a főhős ideggyengeségét (ha ugyan az), víziószerű, pszichotikus rohamát ugyanúgy ábrázolja, mint a regény vége felé az összekuszálódott szálakon keresztül bemutatott párhuzamos élet-, és halálszertartást. A regény népszerűségét az is magyarázhatja, hogy többrétegű, „mindenki annyit ért belőle, amennyi a szintje”, élő példája annak, hogy lehet posztmodern tulajdonságokkal felruházott regényt létrehozni a szöveg dekonstruálása nélkül, egy posztmodern előtti korban is, ami ráadásul saját létünkön is elgondolkodtat.
Cimkék: Nincs

A Szerzőről

roboman

roboman

Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok, hogy felnőtt koromban is ezt fogom csinálni. Ráadásul komm-médiára járok az egyetemre is. ¯\_(ツ)_/¯
A Szerző cikkei

0 Hozzászólás