Linkinparkológia

30 márc 2019 : 06:25 Hozzászólás: 0 Megtekintés: 
linkinpark_.jpg
roboman
Írta: roboman
Bevallom, a Linkin Parkot mindig is műmájerkodásnak tartottam, egészen az utóbbi időkig, amikor is tudjuk, mi történt. Mindig az volt a véleményem, hogy az underground maradjon meg undergroundnak, a mainstrem pedig mainstreamnek, ez az egész Hybrid Theory nekem egy kicsit furcsa volt. Érdekes, hogy hasonló stílusból az Evanescence például bejött. Talán a nő miatt, vagy a gótikus elemek miatt, mindegy már. Pedig valószínűleg a Linkin Park hordoz több gondolatiságot. Érdekes, hogy az ilyen mainstream, metal gyökerekkel rendelkező bandák közül a Metallicát mai napig műmájerkodásnak és fotelrokkerkedésnek tartom.

Ami nem feltétlenül baj. Itt a lényeg talán az utánzás, vagy az élmények valódi étélése és hiteles közvetítése között van, klasszikus példánál maradva: Janus Pannonius valóban kurvázott-e, vagy Antonio Beccadelli Hermaphroditusából koppintotta a pajzán verseit, többek között az Orsolya p*inájáról szólót, ami még a lightosabb megjelenítése a témának az életműben. Van, amikor nem is fontos, hogy stílusgyakorlatról, vagy vagy komoly bölcseleti műről van szó, mert a végeredmény a megtévesztésig hasonló. A probléma ott kezdődik, amikor belekérdeznek a mester munkájába, és nem tud válszolni, vagy rossz választ ad.

Az élet tagadhatatlanul belekérdezett Chester Bennington munkájába, amikor az újabb albumok nem hozták a megszokott sikereket, illetve a legújabb album már tagadhatatlanul a búcsúzásról szólt, csak nem volt teljesen világos, hogy a zenéléstől, vagy már inkább magától az élettől búcsúzik az énekes és dalszövegíró. A válasz azóta megvan, előre bejelentett, lekommunikált és közvetített öngyilkosságról volt szó milliók szeme láttára és füle hallatára. Vagy egy hatalmas segélykiáltás volt a lemez, vagy nem tudom mi. Gondolok itt például a Good Goodbye című számra, amiért, ha jobban figyelnek rá, már azonnal a pszichiátrián van a híres amerikai "72 órás megfigyelés"-en, ami akár további tartozkodást is maga után von, ha szükséges.

Itt felmerül a kérdés, hogy meddig tart a szerző autonómiája. Ha esetleg elkezdenék itt összefüggéstelenül rizsázni, vajon engem bevinnének, illetve mennyi idő után vinnének be? Mivel alapvetően nem vagyok szuicid, és nyelvileg viszonylag képzett vagyok, valószínűleg virágnyelven én is meg tudnék itt fogalmazni ilyesmit minden következmény nélkül. Na, jó, de ez már azért, valljuk be, ez elég konkrét volt, sőt az egész album végig ilyen hangvételű. Akkor vajon a közreműködők, illetve a közönség mennyiben vett részt ebben az eutanáziában, és mennyire volt aktív, vagy passzív, már valószínűleg nem fogjuk megtudni. Addig semmiképpen, amíg valami szakértő el nem kezd foglalkozni a témával, aminek én csak a felszínet kapargatom, illetve néhány szempontot és ötletet villantok fel a kérdéshez.

És hip-hop, már el is érkeztünk utolsó pontunkhoz: miért foglalkozunk itt a Linkin Parkkal egyáltalán? Azért, mert mentális problémákat feszegetnek a szövegei konkrétan és direktbe, mint ahogy ez a blog teszi. Nem nagyon akarnék párhuzamot vonni az írásaim és a Linkin Park között, talán csak annyit, hogy mind a kettő a saját korában nagyon progresszíven állt hozzá a mentális problémák témájához, szélesebb körben téve ismertebbé egy-egy mentális, társadalmi, vagy szociális problémát. Elmondanám, hogy erre a következtetésre akkor jutottam, szerénytelenség nélkül, amikor angol nyelven hasonló stílusban publikáló szerzőt kerestem, mint ez a blog itt. Elárulok valamit: N.I.N.CS. Kivéve akkor a zenében találtam meg most, ami halványan emlékeztethet arra az életérzésre, ami a blog egyes részei kapcsán foghatja el az olvasót, és ez a Linkin Park. És erre is csak Chester Bennington halála kapcsán figyeltem fel, különben, azt hiszem, talán rejtve marad ez az összefüggés mindannyiunk előtt. A sors fintorának mondanám. Ha néhányan szerénytelenségnek, illetve balszfémiának neveznék azokat a dolgokat, amikről itt írtam, azoktól sorry. RIP Chester Bennington.
Cimkék: Nincs

A Szerzőről

roboman

roboman

Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok, hogy felnőtt koromban is ezt fogom csinálni. Ráadásul komm-médiára járok az egyetemre is. ¯\_(ツ)_/¯
A Szerző cikkei

0 Hozzászólás