Néhány gondolat a hiperszövegekről

16 ápr 2019 : 05:48 Hozzászólás: 0 Megtekintés: 
hypertext2.jpg
roboman
Írta: roboman
Nemrégen kezdtem el hiperszövegekkel foglalkozni, és találtam is egy jó kis szakdogát a témában, Józsa Péter Irodalom a digitális közegben v1.0 című írását, ami megteszi kiindulási alapnak, ha valaki érdeklődik az kérdés iránt. A szöveget az Internet Wayback Machine archiválta, és szerencsére teljes egészében rekonstruálható a https://web.archive.org/web/20041021082204/http://hhrf.org/hipertext/szakd/szakd1.htm címen. Az archiválás első időpontja 2003. augusztus 31., tehát a dolgozatnak ezelőtt kellett keletkeznie. Ami azért is érdekes, mivel több, mint 16 éves szövegről van szó, aminek a megállapításai egy-két kivételtől eltekintve a mai napig helytállóak. A kivételek közé tartozik, hogy egy Douglas Engelbart nevéhez gondolja az internet fogalmát kapcsolni, míg manapság közmegegyezés-szerűen Tim Berners-Lee-t szokták ebben a szerepben emlegetni.

Anélkül, hogy részrehajló lennék, szeretnék megemlíteni néhány kérdést, ami a hiperszövegekkel kapcsolatosan felmerült bennem problémaként. Az első kérdés rögtön az internet első tervének elkészüléséhez köthető, ami 1989-re datálódik. Ebben Tim Berners-Lee a webes szabványok kidolgozásánál a Ted Nelson 1960-as években kidolgozott hiperszöveges elméleteit is felhasználta, mégpedig a „hyperlink” fogalom és technológia bevezetésénél. Ted Nelson a mai napig ezt a dolgot nem tartja túl helyénvalónak, mivel az eredeti elképzelésben a „hyperlink”-ek helyett úgynevezett „jump-link”-eket szeretett volna alkalmazni, ami a szövegek közötti oda-vissza történő mozgást teszi lehetővé, és amire az egész saját projektje alapult, aminek a Xanadu nevet adta. A Xanadu a még korábbi Memex nevű mechanikus rendszer tervének digitális átültetése lett volna. A Memexet vízióját Vannevar Bush vázolta fel Út a gondolkodás felé című 1945-ös tanulmányában. A hiperszövegek tehát nem az eredeti elképzelések szerint valósultak meg, mivel „kétoldalú”, oda-vissza vezető hyperlinkek a legritkább esetben készülnek webes környezetben, két hyperlink egybekapcsolásával létrehozható a jump-link, de ez nem annyira jellemző. Az egész problémakör nem is különösebben izgatja az átlagos internet felhasználót, mivel már így szocializálódott, és az égészet amúgy is csak „link”-ként ismeri. Nem lehet pontosan megmondani, hogyan változott volna az internet képe, ha Ted Nelson eredeti koncepciója valósul meg, mert egy egész sor más szöveges művelet is kapcsolódott volna a Nelson-féle linkeléshez, és egy egész sor újítás, ami magában foglalta volna még valamiféle netes fizetőeszköz bevezetését, amiket a különböző szövegek eléréséért és felhasználásáért fizetnünk kellett volna, ha elég minimális díjakról is lett volna szó.

A másik kérdés, ami felmerült bennem, hogy a digitális irodalom miért nem kezdett el fejlődni akár jumplinkes, akár hyperlinkes irányba (a 2003-as szakdolgozathoz képest), hanem lényegében digitális irodalom, ha létezik is, az leginkább csak az offline szövegek digitalizálásáról, illetve redigitalizálásáról szól, és a sok digitalizálás közt elvész a hiperlink, hogy egy ilyen hülye mondással is éljek. Az első hiperszövegek a posztmodern teoretikusok elméleteit látszottak valóra váltani, és fel is vették őket posztmodern antológiákba, posztmodern szövegek közé. Viszont az irodalom, úgy tűnik, egyelőre nem kér sem a hiperszövegekből, de akkor már inkább a posztmodernből sem, hanem érdemei elismerései mellett köszönik, de egyre inkább kezdenek visszatérni egy posztmodern előtti állapotba, ahol nincs se hyperlink, se jumplink, hanem csak olyan szépirodalmi szövegek, amik valóban szépek, illetve annak tűnnek. Digitális kiadványok nincsenek, ha pedig mégis vannak, csak olyanok, amik „nyomtatókész” változatban vannak. Tehát a dinamikus szöveg egyre inkább csak mint lehetőség él az irodalmi narratíva eszköztárában, az irodalom (még 2003-hoz képest is) jórészt statikus marad. A szövegeket jóllehet digitális formában állítják elő, ebből legtöbbször papír alapú kiadvány lesz, majd ezt redigitalizálják ekönyv formába. A hiperszövegek, vagyis a linkekkel átszőtt, dinamikus szövegek megmaradtak az interactive fiction berkein belül, játékoknak nevezik őket, és senki nem kíváncsi rájuk manapság pár rajongón kívül.

Végezetül azt a divatos tudományos tévhitet szeretném eloszlatni, hogy az online és offline média nem kompatibilisek. Az online média igenis felülről kompatibilis az offline-nal, tehát digitális környezetben minden megvalósítható, ami nem digitálisban, és sokkal rentábilisabb, és kevésbé környezetszennyező lenne, ha nagyobb figyelmet és támogattságot kapna a megfelelő helyeken, és megérné vele foglalkozni. Ez a hiperszövegeket érintő regresszió világszinten zajló folyamat, és ide is csak az interactive fiction-ök példáját tudnám hozni: a saját közösségüktől kalapozzák össze a saját fennmaradásukhoz szükséges összeget, akik többnyire maguk is alkotók. A hiperszöveget tehát mind az irodalmi, mind a videojátékos közösségek igyekszenek lehetőleg ignorálni (emlékezzünk csak a kalandjátékok halálát többször tényként kezelő játékirodalomra), nem támogatni és értéktelennek bélyegezni, legalábbis ami a szélesebb körű népszerűsítést illeti. Úgy gondolom, noha olyan szerzők előlegezték meg, mind Jorge Louis Borges, Roland Barthes, Italo Calvino, Raymond Queneau, stb., a hiperszöveg terepe parlagon hever, a mai napig kihasználatlan.
Cimkék: Nincs

A Szerzőről

roboman

roboman

Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok, hogy felnőtt koromban is ezt fogom csinálni. Ráadásul komm-médiára járok az egyetemre is. ¯\_(ツ)_/¯
A Szerző cikkei

0 Hozzászólás